Június 24-28. között egy maroknyi elszánt srác  Simon Robi vezetésével nekigyürkőzött és felújította Pápán a 08-as oldalszámú MiG-23 MF-et. Ez a gép lett  kiállítva  a reptér skanzenjében. Fantasztikusat  teljesítettek a fiuk, mert az idő nagyon „rátelepedett”  az öreg madár  gerincére és a szárnyaira. Öröm volt   nézni hogyan  alakul át óráról-órára a szakadt ruhája újra „báli szmokinggá”...

Nagyon örültem, hogy részt vehettem ebben munkában, igaz csak „Nyűgözőként”, de az élmény önmagáért beszélt. Legfőképpen azért hogy majd negyven év után ismét közelről „szagolhattam” a pápai piros vonal „illatát”. Ezért köszönöm Simon Robi barátomnak, aki segített abban hogy az a kettő könnycsepp legurulhatott az arcomon.

Gyakorlatilag egy négynapos kemény csapatmunka volt ez, mindenkinek személyre szabott feladattal, amit úgy érzem hogy katonásan  elvégeztünk. Minden elismerés a Kecskeméti Légi Javító Bázis  festő brigádjának, akik Pach Józsi vezetésével  csodálatos munkát végeztek a szebb napokat is látott „Kajlán”.

A gép eredeti festék gyári kódja : FS 36373. A festéshez felhasznált  festék típusa „Temadur”.

A felhasznált mennyiségek a következők voltak:

• Temadur 50  félfényes szürke (kód 70-40) 15 liter
• 50  fekete (kód 90-05)   7,5 liter
• edző 4,5 liter
• hígító 20 liter

Az első nap az előkészületekkel telt el, a kabin kinyitásával, amiben Magasdi Gyuri  és kollégája jeleskedett, hogy ennyi év után is üzemképessé tudták tenni, valamint megkapta az új „cipőket” is. A második nap a csiszolás és kaparás jegyében telt el, ami egyáltalán nem volt látványos, mint inkább „sziszifuszi” munka.

A harmadik nap már sokkal látványosabb volt, mivel délutánra már megkapta a gyönyörű új szmokingját is és ekkor már látszott, hogy érdemes volt belevágni a feladatba. A negyedik nap volt a türelemé, mivel ekkor kapta meg a szükséges tájékoztató feliratokat és  jelzéseket, valamint a piros-fehér-zöld csillagokat is, valamint a randa bolgár 08-as helyet a régóta áhított igazi  szegletes magyar 08-ast.

A felújítást  a régi  15-ös oldalszámú MiG-23 UB fedezékében végeztük, nyitott kapuknál, mivel amúgy is „virágos” volt a hangulat a sok nehézség ellenére, de nem akartunk még jobban „megrészegülni" a festék és a hígító hatásától is. Most aztán  igaz lett a mondás, hogy fessük be az eget, nem az a kérdés, hogy hogyan, hanem milyen színre? Megcsináltuk, gyönyörű szürke lett a hozzávaló díszítésekkel és az akkori felségjelzéssel. Láttam a srácokon hogy elérzékenyültek.

Annál nagyobb volt az örömöm, hogy részt vehettem a munkálatokban és majd negyven év után ismét ott lehettem a pápai „piros vonalon”. Mivel előtte két héttel egy hatalmasat estem egy íróasztallal  a lépcsőn és alá fordult a bokám. Bár mondattam volna azt hogy  „Első fok a hármason sisak nélkül”, mint ifjú koromban ha idő előtt lett vége a turbékolásnak. Akkora lett lábfejem mint egy „Lipóti falusi cipó” és olyan színekben játszott hogy nincs az a „részeges szürrealista”  festő aki ezeket a színeket kikeverte volna.

Ezért örültem nagyon hogy a „Nyűgöző” szolgálatot és az egyéb szállítási feladatokat elláthattam Robi barátom vigyázó tekintete  mellett. Mint a jó „Nyűgöző” időnként körbe jártam a jó öreg pirosat körbenézve, nem tűnik-e fel egy „Elöljáró”, na persze  nem utolsó sorban az emlékeket is keresve. Azért a végén csak ott hagytam a „névjegyemet”, amit talán már nem „HTK”-znak rám.

[caption id="attachment_6491" align="aligncenter" width="560" caption="Magasdi György, a mechanikus és a festők: Böröczki Miklós, Babják Norbert, Kovács Endre, Pach József, Vida Zsolt, Simon Róbert Sándor a főszervező, Kuli Sándor, Csillag László a főtámogató és Balogh Attila, az egykori üzemeltető század karbantartó csoportparancsnoka"][/caption]

„Jó mulatság férfimunka volt!”

Még egy csodálatos momentum: Amikor már „felvette” az új szürke ruháját a jó öreg „Kajla”. Egy csodálatosan szép pillangó szállt rá a orrára többször is pontosan ugyanarra a helyre. Összenéztünk a Magasdi Gyurival és az Orbán Robival és csak ennyi: „HAZATÉRTEK A FIÚK, MEGBÉKÉLTEK!”, MINTHA LELKÜK SZÁLLT VOLNA HAZA. Nagyon megható pillanat volt.

2011.07.02.  jeles nap volt a Pápai 47-sek életében, mivel annyi év után  sikerült a 08-as MiG-23 MF-et kiállítani a repülőtér skanzenjében. E csodálatos napon majd háromszázan jöttünk össze, hogy emlékezzünk, nevessünk és könnyezzünk is. Nagyszerű volt látni, hogy a repülés szerelmeseinek  idősebb és a fiatalabb generációja is eljött keresve, kutatva az emlékeket és a régi  bajtársakat. Fantasztikus volt látni, hogy három régi ezredparancsnok is eljött, nem beszélve Farkas Bertalanról, az első magyar űrhajósunkról és a jelenlegi Bázis Parancsnokról, Domonkos Miklós ezredes úrról.

A régi ezred parancsnokok közül felismertem Paár Ferenc  ezredes urat, aki az elsők között repült tizenkilenc évesen MiG-15-el. Kositzky Attila altábornagy urat, akire a mindig megfontoltság és precízség  volt a jellemző. Buczkó Imre ezredes urat  aki fiatal korában szerette mosolyogva „hetykén” hátratolva a tarkóján hordani a tányérsapkáját . Tóth Sándor ezredes urat, akivel annak idején az Első Műszaki Században szolgáltam és akin  már akkor látszott hogy sokra viszi ezen a pályán.

A megnyitó beszédet Sáfár Albert ezredes úr az esemény fővédnöke tartotta, utána Domonkos Miklós ezredes úr a bázis parancsnoka  beszélt - nagyon sokat köszönhetünk neki hogy megvalósulhatott  ezen „álmunk”.

Utána Varga Tömör Imre ezredes úr emlékezett a múltról és az elhunyt  hajózókról. Láttam hogy nedvesednek a szemek szorulnak a torkok és előkerülnek a zsebkendők is. Egy csodálatos vers után még kellemesebb lett a hangulat. Simon Robi összefoglalója után eljött a nagy pillanat és a gép leleplezése, ami könnyen ment mert a megszokott északi szél belekapott a ponyvába úgy hogy többen is fogták nehogy elrepüljön. Olyan volt mintha  fékernyőt nyitott volna az öreg vasmadár úgy feszült a szélben a ponyva. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, mondtam is Robi barátomnak hogy körös-körül sötét borult az ég, felettünk meg süt a nap.

A látvány ezután leírhatatlan volt, ahogy ott állt a felújított madár orrával enyhén felfelé állva és a pitotcsövébe belefújt az északi szél mint egy furulyába, talán még a dallamát is hallottuk, a néma csend dallamát. Azt hiszem ekkor sokunkban lepergett egy pár filmkocka az elmúlt évek vagy évtizedekből és kitört a tapsvihar.

Ezután Cseporán Mihály alezredes úr és Magasdi „Csiga” György zászlós úr egy néma „pantomim”  játék keretében eljátszották egy repülés előtti előkészítést, aminek a végén az alezredes úr jelképesen a gép orra alá helyezte a sisakját. ENNYI, MÁR NINCS TOVÁBB!

Utána magnószalagról meghallgattunk egy hajtómű indítás és felszállás eseményét csak azért is hogy tovább „csavarodjon” a szívünk. Elérkezett az emléktábla leleplezése is, melyet a hősi halált halt hajózók hozzátartozói, szülők, feleségek és gyerekek lepleztek le majd elhelyezték  a kegyelet virágait. Csend volt, néma csend.

Utoljára az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület nevében Simon Róbert és Csillag László helyezte el a megemlékezés koszorúját.

Utána beindult a beszélgetés, ki egy régi baráttal, ki egy volt kollégával elevenítette fel a  múltat és készültek a fényképek százszámra amíg az telepek energiával bírták.

Van egy mondásom: „Az égen mindig lesznek csillagok”! Lehet hogy most a magyar katonai repülés és a vadászrepülés  egy „hullócsillag”, de én szilárdan hiszem hogy újra ragyogni fog.

A történelem folyamán nem egyszer „kényszerítettek” minek a földre, de mi újra és újra felszálltunk a magasba, mert repülni kell, repülni muszáj, hiszen a felhők felett, mindig kék az ég.

Hiszem, hogy a jelenben és a jövőben ott van már az új hajózó és műszaki állomány, akik majd ugyanolyan lelkesen és szeretettel fogja végezni munkáját, ahogy ezt a régi generáció tette.

Befejezésül a Domonkos ezredes úr engedélyével megtekinthettük a C-17 Globemaster-eket, amelyeket én láthattam leszállni, olyan volt mint egy kövér „gúnár” olyan méltóságteljesen tette a fenekét a nagybetonra.

Este egy jó zenés vacsora és beszélgetés volt a késő éjszakába nyúlva hogy aztán elinduljunk új útjainkra emlékeinket magunkkal cipelve.

Fotó és szöveg: Csillag „Nyegle” Laci

A Kerozingőzös Portál olvasóinak és szerkesztőinek nevében szeretném hálámat kifejezni Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület tagjainak és mindazoknak akik segítettek abban, hogy a 08-as oldalszámú MiG-23 MF méltó mementóként őrizze a Magyar Légierő múltjának egy emlékezetes időszakát.

Ajánló: Csillag "Nyegle" László és Nagy "Lala" Lajos visszaemlékezései a pápai repülőtérről.