Kerozingőzös szárnyalás az északi sarkkör felett, avagy repülős kalandok egy Beech King Air fedélzetén. A néhány északi ország közül Izland az egyik, melynek területén áthalad az északi sarkkör; bár nem a fő szigeten, csak a tőle északra található Grímsey-n. Ez az ország legészakibb lakható pontja, a rajta található Sandvík település lakossága kb. 100 fő. A sziget komppal (Saefari, Dalvíkból) és repülőgéppel (Norlandair, Akureyriből) érhető el, természetesen utóbbit választottuk az utazáshoz

A Norlandair egy kis, Akureyriből üzemelő légitársaság három DHC-6 Twin Otter és egy B200 King Air repülőgéppel. Menetrend szerinti járatokat üzemeltetnek Izland néhány kisebb repterére, és sok charter repülésük is van az északi régióban, főként Grönlandra. Az online jegyvásárlás során a helyfoglalás még Twin Ottert mutatott, de végül (nagy örömömre) a hétszemélyes Beechcraftet állították be, és ezen is csak 4-en utaztunk a pilótákon kívül. A TF-NLB lajstromjelű gép 2018 márciusában modernizáláson esett át Kanadában, ahol G1000-es avionikai rendszert építettek be és megkapta a légitársaság Twin Otterein már látható vörös-fehér, nagyon ízléses festést is. Kívül-belül látszott az odafigyelés, de ez általánosan jellemző is az északon üzemelő légitársaságokra.

Akureyri reptere méretét tekintve jól hasonlítható hazánk vidéki reptereihez; aszfaltburkolatú futópályája 2400 x 45 méteres, ami a mértékadó forgalomnak bőven megfelel: ez leginkább Q200-asokkal teljesített belföldi járatokat jelent. A reptéren az utóbbi években több fejlesztést is végeztek, és továbbiakat is terveznek, hogy Keflavikot könnyebben tehermentesíteni lehessen: az Eyjafjallajökull 2010-es kitörésekor Izland repülőforgalmának javát ide irányították át, és nagyon szűkösnek bizonyult a reptér kapacitása a nemzetközi forgalom ellátására (ami azóta csak növekedett).

Izlandon egyébként több mint tíz repülőtéren folyik kereskedelmi célú repülés, és a legtöbb természeti látványosság közelében is ki vannak alakítva burkolatlan vagy füves futópályák sétarepülések szolgáltatására, gyakran bárminemű infrastruktúra nélkül. A repülés hangsúlyossága főképp a földrajzi és időjárási adottságok miatt alakult ki: a Magyarország területénél nem sokkal nagyobb, hegyekkel taglalt szigeten általánosan csak a partvonal mentén épített 1-es főútvonalat, vagy helyi nevén Hringvegurt használják a távolsági buszjáratok. A sziget belsejében az utak többsége csak összkerékhajtásos járművel igénybe vehető földes vagy kavicsos nyomvonal, és ősztől-tavaszig gyakran le is zárják őket a hóviszonyok miatt. Vasút egyáltalán nincs az országban, maradt hát a belföldi repülés, meglepően jutányos árakon (mihez képest: inkább a buszjegyek nagyon drágák, de a helyi átlagkereset úgyis előkelő helyen van az európai listán).

A repülési idő 20 perc volt, a 10 000 lábas utazómagasságon csak pár percig tartózkodtunk. Hamar észre lehetett venni Grímsey szigetét, míg a középső monitoron az RNAV GNSS megközelítés chartja volt látható: a pilóták folyamatosan kihasználták a G1000 lehetőségeit, így például nem szükséges a pilótafülke további zsúfolása külső tablettel a térképek használatára. online casino singapore

Leszállás után az előteres hölgytől rövid eligazítást kaptunk a szigetről: az északi sarkvonalat jelölő klasszikus műemlék a reptértől 10 perc sétára található, azonban a valódi mágneses vonal azóta északabbra tolódott, egészen a sziget legtávolabbi csücskéhez, kb. másfél órányi sétára. Ott egy 8 tonnás betongolyót helyeztek el, amit időnként odébb gurítanak a vándorló vonal követéséhez (azért a tengerbe nem fogják belelökni). Ezt a labdát sajnos nem volt időnk elérni, de az információs tábla szerinti vonalat átsétáltuk. Az emlékműtől jól belátni az egész repteret, ami nem semmi felszereltségű egy ekkora szigetnek: 1000x25 méteres burkolt pálya, szegélyfények, PAPI-k, repüléstájékoztató szolgálat, marshaller autó és egy nagy traktor volt látható.

A sziget Izland összes pontjához hasonlóan gyönyörű és egyedi. Madárfajokban gazdag, főként a lundákkal reklámozzák a helyet, de abból épp csak egyet csíptünk el (mint kiderült, költési szezon előtt voltunk). Állítólag a nyári szezonban egy leszállás mindig két megközelítésből áll: az első körben alacsony áthúzással zavarják el a reptér környékén tanyázó madarakat.

A reptérre visszaérve indulás előtt már nem is volt biztonsági átvizsgálás (pedig fémdetektor volt); a barátságos személyzet csak arról érdeklődött, ki honnan érkezett, merre jártunk eddig Izlandon és hogy tetszik az ország. Névre szóló oklevelet is kaptunk a sarkkör átlépéséről (ami számunkra végül is csak a levegőben történt meg; a kompot választva elég lett volna a fordulóidő a sziget körbesétálására, vagy akár meg is szállhattunk volna egy éjszakára).

Akureyribe visszaérve még láthattuk az izlandi partiőrség egyetlen merevszárnyú repülőgépét, egy Q300-ast, mellyel főként a környék vizeinek szennyezettségét, illegális halászatot ellenőrzik és bajbajutottak mentést végzik. Korábban egy Fokker F27-est használtak erre a célra, ami az Akureyri Repülőmúzeumban kiállításra került.

A terminálnál egy szívvel köszöntik az utasokat: a pozitív gondolatok előidézésére szolgáló motívum sok helyen visszaköszön a városban a válság óta, pl. a közlekedési lámpák vöröse is szív formájúra van maszkolva. Nekem a szív nélkül is nagy élményt jelentett a kirándulás, ami remek betekintést ad Izland belföldi légiközlekedésébe úgy, hogy még egy nyilvános forgalomban ritka típust is kipróbálhattam.

Fotó és szöveg: Oroszvári Péter