Átadták a C-17 típusspecifikus hangárt Pápán, avagy tető alatt a Big Mac
2016. november 17-én ünnepélyes keretek közt, a magyar nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen nyitották meg a SAC Program egy újabb mérföldkövét jelentő hangár komplexumot. A hangár és a hozzá tartozó számos létesítmény a jövőben nagy mértékben megkönnyíti a C-17-es nehéz szállítórepülőgépeken elvégezendő esedékes javítási és karbantartási munkálatokat, valamint elősegíti a SAC Programban érintett szervezetek közti hatékonyabb együttműködést.
1999-ben a NATO washingtoni csúcsértekezletén megfogalmazták a problémát, mely szerint némely szövetséges ország viszonylag korlátozott képességekkel rendelkezik az erők gyors és nagy távolságú mozgatása vonatkozásában. A probléma megoldása érdekében a NATO olyan gyorsan, bárhol bevethető katonai képességek létrehozása mellett határozta el magát, amelyek egyaránt szolgálják a NATO és az EU katonai válságkezelési törekvéseit. Hazánk 2006-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, és később részt is vállalt a beszerzendő szállítórepülőgépek finanszírozásában. A költségek ily módon történő megosztása olyan lehetőségekhez juttatta az egyes országokat, amelyekre azok nemzetgazdasági okokból egyedül nem képesek szert tenni.
[caption id="attachment_10232" align="aligncenter" width="590"] 74 tonnát bármikor bárhová[/caption]
2008 szeptemberében, a SAC MoU (SAC Memorandum of Understanding – Egyetértési Nyilatkozat) aláírásával, 12 nemzet létrehozta a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) programot, amely egy független, többnemzeti együttműködés. Lényege abban áll, hogy kiemelt fontosságú légiszállítási képességeket biztosít az abban résztvevő 12 nemzetállam számára. A repülőgépeket a HAW üzemelteti, a tulajdonjogot felettük és a hozzájuk tartozó kiszolgáló eszközök felett pedig a NAMP (NATO Airlift Management Programme - NATO Légiszállítást Kezelő Program) gyakorolja, amelynek pápai szervezete a NAM PO (NATO Airlift Management Programme Office - NATO Légiszállítást Kezelő Program Iroda).
[caption id="attachment_10230" align="aligncenter" width="590"] A SAC flotta 2016 augusztusában érte el a 20000. repült órát[/caption]
A SAC Programot minimum 30 éves időtartamra tervezték, a hosszútávú terveknek megfelelően a program folyamatosan keresi a lehetőségeket a bővülésre. A hangár komplexum létrehozása a SAC sikertörténetének egy dicső momentuma. Európában összesen két, speciálisan a C-17-eshez épített hangár található. Az egyik Nagy-Britanniában, a másik pedig immáron nálunk, Pápán. Fontos kiemelni, hogy a hangárban bármely repülőgéptípuson elvégezhetők a szükséges javítási munkálatok (feltéve ha befér, és van jogosultság a típus javításához), azonban a NAM PO, mint tulajdonos privilégiuma eldönteni azt, hogy engedélyezi-e adott esetben egy meghibásodott idegen repülőgép javítását. A Boeing szakemberei ugyanis a NAM PO eszközeit használják, és alapesetben a szerződés értelmében csak és kizárólag a SAC három C-17-esét szervizelhetik.
Ismeretes, hogy 3 db C-17-es nehéz szállítórepülőgép használja hazai pályaként a pápai betont és a Bázisrepülőtér létesítményeit. A gépek 2009 óta állnak a stratégiai légiszállítások szolgálatában, és a világ egyetlen többnemzeti, C-17-est üzemeltető alakulata, a HAW (Heavy Airlift Wing - Nehéz Légiszállító Ezred) alkalmazásában. A repülőgépek 2014/15-ben, ötéves üzemeltetést követően ütemezett nagyjavításon estek át, amelyet a Texas állambeli San Antonioban végeztek el.
[caption id="attachment_10231" align="aligncenter" width="590"] A repülőgépek a világ számos tájára elvitték már a magyar nemzeti színeket, és Pápa város nevét[/caption]
A repülőgépeknek - méretük végett - meglehetősen mostoha körülmények közt, a szabadban kell(ett) tölteniük a szolgálati idejüket, hiszen a C-17 nem az a repülőgép, amelyet bármely hangár sarkába be lehet suvasztani, mint egy Cessnát. A méret egy dolog, a másik a repülőgép tömege miatt szükséges nagy teherbírású stabil talaj, ami speciális burkolatot és alapozást igényel.
A C-17-esek karbantartását, "egyszerűbb" beavatkozást igénylő meghibásodásaiknak javítását, és a repülőgépek, valamint a berendezéseik időszakos műszaki átvizsgálását meghatározott részletességig a Boeing szakemberei végzik Pápán. Szintén a Boeing felel a tartalékalkatrészek rendelkezésre állásáért, és azok beszerzéséért, és végzi a gépek állóhelyen történő karbantartását, kiszolgálását. A 9200 nm-es hangárban az időjárás és a természet egyéb befolyásoló hatásaitól függetlenül a nap bármely szakában elvégezhetők az állapotellenőrzési, javítási és karbantartási műveletek. Ez növeli a repülőgépek rendelkezésre állási idejét, és nem utolsó sorban komfortosabbá teszi a Boeing dolgozóinak mindennapos munkáját. Az elmúlt években a repülőgépeken Pápán végzett munkák azon részénél, amelyeknél nem volt lehetőség az adott egység műhelyben történő javítására, az apronon történő szereléskor különös tekintettel kellett lenni az időjárásra, hiszen például az üzemanyag-rendszer megbontása, vagy egy nagyobb felület festése közben érkező zápor több, mint kellemetlen. Mindemellett ezentúl Pápán - a kivételektől eltekintve - olyan műveletek is elvégezhetők lesznek, amelyek miatt korábban Amerikába kellett repülni a gépeket, ami nyilvánvalóan tetemes költségekkel járt túl azon, hogy a repülőgépek távollétükben nem tudtak a SAC számára szállítási feladatokat teljesíteni.
Íme a hangár, a jobb érzékeltetés kedvéért néhány panorámaképen (kattintásra nagyítható):
A hangár komplexum (hangár, műhelyek, raktárak, irodák, eszköztárolók, közművek) megvalósítási tanulmányának elfogadásától a létesítmény használatba vételéig mintegy 4 év telt el. Az építés három fázisból állt:
- Helyszín előkészítés és a régi épületek lebontása. Mintegy 8000 köbméter vasbetont kellett lebontani, amely egykoron a vadászrepülőgépek védett tárolóját alkotta. A munkát a Market ZRt. végezte
- SAC Hangár Komplexum S02, S03, S04 jelű épületek. Raktár és karbantartó épület, irodaépület, közművek, és az azokhoz tartozó utak megépítése.
- SAC Hangár Komplexum építése S01 jelű épület. A multifunkcionális hangár és a kapcsolódó utak és közművek építése. A KÉSZ Építő és Szerelő ZRt kivitelezte a 2. és a 3. fázis munkálatait.
(Ugyan nem ezen projekt részeként készült, de azért ne feledkezzünk meg a tavaly felépített korszerű irányítótoronyról sem, amely a magasságával immáron uralja a repteret.)
[caption id="attachment_8921" align="aligncenter" width="590"] 41 méter magas a torony, ezáltal a Pápai medence egyik legmagasabb épülete is[/caption]
A hangár komplexum teljes kiépítési költsége hozzávetőlegesen 9,5 milliárd Forintot tett ki. Az építkezésen naponta átlagosan 200-300 ember dolgozott, a legmunkaigényesebb időszakban azonban előfordult, hogy egyszerre 600 is.
[caption id="attachment_10227" align="aligncenter" width="590"] A komplexum a nyugati oldalról nézve[/caption]
A komplexum túl azon, hogy nagymértékben kedvez a repülőgépek karbantartásának, helyt ad a SAC Program dolgozóinak is. Az újonnan átadott létesítménynek köszönhetően - az elmúlt 7 év gyakorlatával szemben - egymástól néhány lépésnyire végezik a mindennapi munkájukat az együttműködő szervezetek (HAW, NAM PO, Boeing, MH PBRT), nem pedig kilométerekre egymástól a bázison belül. A jó együttműködés pedig alapfeltétele a hatékony munkavégzésnek.
[caption id="attachment_10203" align="aligncenter" width="590"] S02 jelű raktár[/caption]
[caption id="attachment_10199" align="aligncenter" width="590"] A hangár rajza[/caption]
[caption id="attachment_10194" align="aligncenter" width="590"] Nagy hangár nagy repülőgépnek. A C-17-es T vezérsíkja csaknem 17 méter magas. Ahhoz, hogy dolgozni is lehessen felette és a gépészeti berendezések is elférjenek plusz néhány méter belmagasság szükséges[/caption]
[caption id="attachment_10195" align="aligncenter" width="590"] A hangár oldalain azok a műhelyek helyezkednek el, ahol az alkatrészeket javítják[/caption]
[caption id="attachment_10217" align="aligncenter" width="590"] A hangár hatalmas gyorskapuit elektromotorok nyitják és zárják, a folyamat nyomon követhető a kapunyitó képernyőjén[/caption]
A hangár komplexum megnyitó ünnepségén a SAC Program valamennyi érintett dolgozója, és tisztségviselője részt vett. A tervezést, kivitelezést végző vállalatok képviselői, a NAMP menedzsere, a HAW parancsnoka egy-egy néhány perces beszédben foglalta össze saját szempontjai szerint a beruházás jelentőségét, pozitívumait.
[caption id="attachment_10204" align="aligncenter" width="590"] Szalados László a KÉSZ Építő és Szerelő ZRt. vezérigazgatója. A KÉSZ ZRt. kivitelezte többek közt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt épületét, és végezte a budapesti Kossuth tér rekonstrukcióját is[/caption]
[caption id="attachment_10205" align="aligncenter" width="400"] Wiek Noldus, NAMP Manager[/caption]
[caption id="attachment_10206" align="aligncenter" width="590"] Trevor Nitz ezredes, a 12 nemzet katonáiból álló Nehéz Légiszállító Ezred parancsnoka. Karrierje során a C-21A (Learjet 35 katonai változata) típus oktató kapitányából vált a C-17A oktató, vizsgáztató, majd főpilótájává az Amerikai Légierő kötelékében[/caption]
[caption id="attachment_10208" align="aligncenter" width="590"] A hangár komplexumot a szalag átvágásával jelképesen nyitották meg[/caption]
[caption id="attachment_10197" align="aligncenter" width="590"] A nagy pillanathoz a zenei aláfestést a Magyar Légierő Zenekara nyújtotta[/caption]
[caption id="attachment_10207" align="aligncenter" width="590"] A kivitelező, tervező, műszaki ellenőr elismerésben részesült[/caption]
[caption id="attachment_10210" align="aligncenter" width="590"] A ceremóniát követően egy rövid C-17 képességbemutató következett, amelynek első részeként svéd ejtőernyősök ugrottak a bázistól nyugatra kb. 6000 láb magasból, ahol akkor -10 fok volt[/caption]
[caption id="attachment_10211" align="aligncenter" width="590"] Majd a hangár előtt földet értek[/caption]
[caption id="attachment_10212" align="aligncenter" width="590"] Leérkezve elfoglalták pozíciójukat[/caption]
[caption id="attachment_10213" align="aligncenter" width="590"] A bemutató a C-17-es taktikai teherdobási képességének szemléltetésével folytatódott[/caption]
[caption id="attachment_10214" align="aligncenter" width="590"] Körülbelül 300 méteres magasságból érkeztek a csomagok a pálya és a gurulóút közti füves területre. A műholdas képek alapján durva becsléssel egy 800×400 méteres terület állt ehhez rendelkezésre[/caption]
[caption id="attachment_10215" align="aligncenter" width="590"] A képesség létfontosságú olyan műveletek végrehajtásánál, ahol nincs lehetőség a leszállásra, de az utánpótlást el kell juttatni a csapatokhoz. Jelen esetben palettázott hordók ereszkedtek le[/caption]
[caption id="attachment_10216" align="aligncenter" width="590"] Nem hivatalos forrás szerint december 6-ára, egy magát felfedni nem kívánó, finn állampolgár mindhárom pápai C-17-es repülőgépet kibérelte légi teherdobás céljából. Szerkesztőségünkbe a cikk elkészültéig egyelőre nem érkezett meghívó erre az eseményre...:)[/caption]
[caption id="attachment_10191" align="aligncenter" width="590"] És ha már teherdobás, íme egy rakodáshoz használt cargo high loader, rajta egy palettázott terepjáróval, ejtőernyővel, és a földet érést tompító méhsejtes papírlemezzel. A hordós paletta megegyezik a repülőgépből ledobott csomagokkal[/caption]
Jobban körülnézve a hangárban láthatunk még néhány érdekességet.
[caption id="attachment_10192" align="aligncenter" width="590"] Konyha palettán. Amikor a C-17-es utasokat szállít (például missziós váltások alkalmával), palettán konyha, WC-k, széksorok rögzíthetők a padlóhoz[/caption]
[caption id="attachment_10193" align="aligncenter" width="590"] Jégtelenítő autó, a téli üzem elengedhetetlen tartozéka[/caption]
[caption id="attachment_10202" align="aligncenter" width="590"] Nem csak a földön láthatók érdekességek, a hangár mennyezetén sárgás színű vezetősínek találhatók keresztben és hosszában. A repülőgép tetején, nagy magasságban végzett munkák során a Boeing szakemberei be tudják kötni magukat, így biztonságosan dolgozhatnak[/caption]
[caption id="attachment_10220" align="aligncenter" width="590"] A piros és fekete csővezetékeken keresztül tűz esetén oltó és hűtőfolyadék érkezik. Utóbbi a tető hűtését szolgálja[/caption]
[caption id="attachment_10219" align="aligncenter" width="590"] A feltekert fekete tömlők légelszívók. Festéskor, illetve az üzemanyagrendszer megbontásakor a keletkező gyúlékony gőzöket hivatott kivezetni a hangárból[/caption]
[caption id="attachment_10218" align="aligncenter" width="590"] Itt a habbal oltó rendszer egyik habgenerátora látható. A piros csövön keresztül vízzel kevert habképző anyag ömlik a perforált lemezre, amitől buborékok képződnek. Tűz esetén néhány másodpercen belül beindul a habképzés, és kevesebb, mint egy percen belül a hangár több méter magas habbal töltődik fel[/caption]
A habbal való oltás azért hatékonyabb a vízzel aló oltásnál, mert a hab sűrűsége kisebb a kerozinénál és a többi kőolajszármazékénál, ezért mindenképp a lángoló anyag fölé kerül zárt réteget képezve, így gyorsan kioltja a lángokat. A hangárban történő munkavégzés során rendkívül kell ügyelni arra, nehogy véletlenül aktiválják a rendszert, mert a habnak egy hétre van szüksége ahhoz, hogy semmivé váljon.
[caption id="attachment_10221" align="aligncenter" width="590"] A klíma berendezés egyik befúvó csöve[/caption]
[caption id="attachment_10198" align="aligncenter" width="590"] A C-17-eshez ilyen masszív emelőkre van szükség[/caption]
[caption id="attachment_10190" align="aligncenter" width="590"] A Boeing festést és mosást is végez. A keletkező folyadékokat ilyen lefolyók vezetik el[/caption]
[caption id="attachment_10200" align="aligncenter" width="400"] Agresszív szerrel való beszennyeződés (pl. hidraulika folyadék) esetére azonnali zuhanyzási lehetőség található a hangárban.(Az elektromos vezeték nem a zuhanyzó állandó tartozéka.)[/caption]
[caption id="attachment_10222" align="aligncenter" width="590"] Repülőgép földelési pont[/caption]
[caption id="attachment_10196" align="aligncenter" width="590"] Mint már említésre került, a hangárhoz műhelyek tartoznak. Ez a kerekeké. A kép közepén új orrfutó kerekek, jobbra pedig használt gumiköpenyű főfutó kerekek[/caption]
[caption id="attachment_10237" align="aligncenter" width="590"] Lemez és kompozit javítására is van lehetőség. Íme a műhely, ahol épp egy hajtómű szívócsatornát (engine nose cowling) láthatunk megannyi speciális gép társaságában[/caption]
A Stratégiai Légiszállítási Képesség Program tehát lendületesen halad, és a hangár komplexum által elérhető megtakarításoknak köszönhetően a jövőben jelentős működési költségcsökkenés formájában íródik jóvá a beruházás.
A bázisra látogatni manapság felér egy időutazással, hiszen a vasbeton repülőgép tárolók mellett még azokon a betonlapokon gurulhatunk el a high-tech hangárig, amelyeken egykor Uralokkal MiG-eket vontattak az indító zónába.
Fotó és szöveg: Bálint Ferenc