Ezerkilencszáznegyvenöt Újév napja van Nyugat-Honsú tartományban, a hirói légi támaszponton. Cubaki Josiro kapitány, a 4. repülőszázad parancsnoka gyűlésre szólít. Csend borul ránk, csak az eső kopog a tetőn. A kapitány engedélyezte, hogy leüljünk, amíg ő áll - karját összekulcsolja, szeme sötét és rebbenéstelen, szinte egyenként szúr föl tekintetének lándzsája valamennyiünket. Hosszú csend után zengzetesen szólal meg: - Végre elérkezett az idő. Nagy jelentőségű döntés előtt állunk.

Ismét szünetet tart, de én már érzem, közeledik - a félelem. Így még sohasem féltem. A halál jött közénk, a halál ölelt körül valamennyiünket, a halál kering körülöttünk: egyre erősebb. Milyen furcsán csengenek kapitányunk szavai. - Aki közületek nem hajlandó életét adni a nagy Nippon Birodalom isteni fiaihoz méltón, attól nem kívánjuk meg. Aki nem hajlandó elfogadni ezt a dicsőséget, az emelje föl a kezét... most!

Újabb csend, a halál íze a szánkban. Az eső megcsöndesült, már csak halkan szitált. Azután tétován, félénken fölemelkedik egy kéz, majd még egy... öt, hat összesen. Nálam a döntés: választhatok élet és halál között. Hiszen így mondta a kapitány, nem? De valahogy... hogyne, hát hogyne. Élni szeretnék! De a kezem... a kezem, reszketve az oldalamon marad. Föl szeretném emelni, de nem tudom: pedig a lelkem is szeretné. Gyáva vagyok? Gyáva? Nem tehetem!

A fenti pár sor Gordon T. Allred illetve Kuvahara Jaszou Kamikaze című könyvéből való. Amikor belefogtam az olvasásba, teljesen mást vártam, bár pontosabb lenne úgy fogalmazni, ezt nem vártam. Sok művet olvastam már a II. világháborúról, Japánról, a japán kultúráról. Megszoktam, hogy egy a nyugati elme számára felfoghatatlan, megfoghatatlan misztikum veszi körül őket, hogy igen sokszor nem mondják ki szavakkal az érzéseiket, helyettük az apró gesztusok, finom mozdulatok beszélnek. Épp ezért volt megdöbbentő olvasni Kuvahara tizedes visszaemlékezéseit, ahol ez a maszk kissé szertefoszlik, és egy 16 éves fiú riadt szemével látjuk a háborút olyannak, amilyennek Japánban, a szamurájok hazájában soha nem neveznék: egy szenvtelen húsdarálónak, ahol a legelső gondolat, hogy mindenki feláldozható.

Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik elolvasták Pearl Harbor és a Midway csata hiteles történetét, akik elmélyedtek a japán harcosok lelkivilágában, akik járatosak a keleti kultúrában. Ajánlom továbbá azoknak, akiknek mindezekről fogalmuk sincs - biztos vagyok benne, hogy letehetetlennek fog bizonyulni.

A mű megvásárolható többek között az antikvarium.hu oldalain.