Hírek az Airbus cégtől
A TAM Brazil légitársaság a napokban 20 db Airbus 320-as és 5 db Airbus 350-900-asra adott le megrendelést. Az erről szóló szerződés tervezetet a Berlinben megrendezett ILA 2010 nemzetközi repülőgép kiállításon írta alá a légitársaság és a gyár képviselője.
Június 4-én vette át a tizedik Airbus 380-as repülőgépét (A6-EDJ) az Emirates, mely egyben a harmincadik átadott Super Jumbo is egyben. 2010-ben ez idáig hét darabot vehettek át a megrendelők a típusból: hármat az Emirates, kettőt az Air France, egyet-egyet pedig a Lufthansa és a Qantas. Az A380-as gyártósorán korábban jelentkezett problémák ellenére az Airbus idén minimum 20 darabot szeretne átadni korunk legnagyobb utasszállítójából.
A 30 darab Super Jumbo 20 útvonalon közlekedik, 18 nagyobb nemzetközi célállomást összekötve. A statisztikai adatokból talán érdemes annyit kiemelni, hogy az üzemben lévő A380-asok ez idáig közel 140 000 órát repültek, a szállított utasok száma pedig eléri az 5,5 milliót.
Május 17-én a Saudi Arabian Airlines, ünnepélyes keretek között vehette át első A330-300 típusú (HZ-AQA) utasszállítóját Toulouse-ban. A flottamodernizációs program részeként a szaúdiak még 2008 júliusában rendeltek nyolc darab, Rolls-Royce Trent 700-as típusú hajtóművel szerelt A330-ast, melyek a korábban megrendelt közel 50 darab A320-assal együtt kulcsfontosságú szerepet fognak betölteni a SAA szolgáltatásainak korszerűbbé tételében.
Szaúd-Arábia nemzeti légitársasága a költséghatékony üzemeltetésen kívül, többek között a szélestörzsű repülőgép kényelmi szolgáltatásai, kedvező üzemanyagfogyasztása, valamint 10 500 kilométeres hatótávolsága miatt döntött a típus mellett.
Forrás : Airbus
Molnár László